A karácsony részét képezi a mindenki által nagyon kedvelt szaloncukor is, mely sikerét annak is köszönheti, hogy rengeteg ízben kapható (marcipán, narancs, banán, eper, kókusz, kakaó stb.), így biztosan mindenki megtalálja az íz világához legközelebb állót.

A szaloncukor őse a fondant cukor, melyről már a XIV. században készültek feljegyzések Franciaországban. Ennek az édes cukormáznak a Magyarországra kerülése mai napig tisztázatlan. Vannak, akik úgy tartják, hogy Andre Manion vitte magával a fondant cukor készítésének receptjét Németországba és onnan került a mi kis hazánkban. Mások szerint már a török édességkészítők itt Magyarországon is készítettek fondant szerű termékeket, aminek az ízét gyümölccsel tették változatosabbá.

Az viszont biztos, hogy hazánkban a XIX. század elején állítottak elő fondant alapú cukorkákat. A reformkorban a polgári és főúri házak fogadószobáit francia mintára "szalonoknak" nevezték. A lakások ezen helyiségében rendszerint helyeztek el kis tálakat, melybe kis cukrokat raktak a vendégek fogadására. A karácsonyfa felállítása is e helyiségbe történt, melyre később ez a finom csemege díszként került fel, és hát így lett a díszesen csomagolt édesség neve szaloncukor. Régen "szalonczukedlinek" is emlegették, ugyanis a neve német salonzuckerl szóból ered. A budapesti Vendéglátóipari Múzeumban találhatunk régi szaloncukor-csomagoló sztaniolpapírokat harmincféle színben, és megtekinthetünk egy "riccelőgépet" is. Ez a szerkezet voltaképpen egy rojtozó gép, amellyel a szaloncukor papírját gyorsan be lehetett rojtozni. Amikor a cukor megdermedt és megszáradt, becsomagolták. A papírra angyalkákat ragasztottak, és már lehetett is a karácsonyfára akasztani.

Persze, nem mindenki engedhette meg magának, hogy csillogó cukrászdában vásároljon szaloncukrot a fára, ezért sokan otthon készítették el a csemegét, melynek receptje talán még mindig ott lapul valahol nagymamánk fiókjában...