Valamikor négymillió évvel ezelőtt egy cápa alulról támadott, és belemart egy delfin hasába. Bár a cápa erőteljesen ráharapott áldozatára, a delfin a végsőkig küzdött életéért. A cápa minden bizonnyal nagy húsdarabokat tépett le, miközben jobbra-balra rázta a delfin testét.


Cápafog és delfinborda: négymillió éves történetre derült fény.

A régmúltban élt állatok egykori viselkedésének fosszilis bizonyítékai rendkívül ritkák. Pisai kutatók aprólékos, törvényszéki jellegű vizsgálatnak vetették alá az egyik kiváló megtartású delfincsontvázat és a rajta lévő harapásnyomokat. Munkájuk eredményeképpen rekonstruálták azokat az eseményeket, amelyek a delfin pusztulásához vezettek, sőt a valószínűsíthető "gyilkost" is megnevezték egy 4 méteres, a Cosmopolitodus hastilis fajba tartozó cápa személyében.

A bizonyítékokat a Palaeontology című szaklap legújabb számában publikálták a szerzők, akik egy az észak-olaszországi Piedmont régióban felfedezett, 2,8 méter hosszú fosszilis delfincsontvázat vizsgáltak. A példány már több mint egy évszázada feküdt egy torinói múzeumban. Giovanni Bianucci a fosszilis delfinek kutatására irányuló nagyobb program keretében vette kézbe a példányt, és rögtön felfigyelt a bordákon, a csigolyákon és az állkapcsokon lévő harapásnyomokra. Az áldozat azonosítása viszonylag könnyű volt: az Astadelphis gastaldii fajba tartozó kihalt delfin példánya feküdt az asztalon. A gyilkos személyazonosságának megállapítása azonban már jóval nehezebb feladatnak bizonyult, mivel bizonyítékként csak a harapásnyomok álltak rendelkezésre.

A harapás alakja cápatámadásra utalt, ezért bevonták a nyomozásba a fosszilis cápák specialistáját, Walter Landinit is. A harapásnyomok sima felülete a bordákon világosan mutatta, hogy a támadó fogainak a szegélye nem volt recézett. Ezzel egyből kizártak számos fajt a gyanúsítottak közül. A harapásnyomok alakja és mérete alapján végül leszűkült a kör egyetlen fajra. Az "ítéletet" alátámasztja az a körülmény is, hogy a Cosmopolitodus fogai nem ritkák azokban a rétegekben, amelyből a delfin csontváz előkerült. A harapás méretéből azt is kiszámították, hogy a tettes körülbelül 4 méter hosszú volt.

A harapás mintázatának részletes vizsgálatával még tovább tudtak lépni a nyomozásban, és pontosan rekonstruálták a történteket. A legmélyebb és a legtisztább bemetszések a delfin bordáin voltak. Ez arra utal, hogy a cápa alulról támadott, és belemart a delfin hasába. Bár a cápa erőteljesen ráharapott áldozatára, a delfin a végsőkig küzdött életéért. A cápa minden bizonnyal nagy húsdarabokat tépett le, miközben jobbra-balra rázta a delfin testét. A harapás komoly sérülést és jelentős vérveszteséget okozhatott, mivel a megtámadott területet véredények és idegek sűrű hálózata járja át, és számos életfontosságú szerv helyezkedik itt el. Miután a halott vagy sokkos állapotban lévő delfin a hátára fordult, a cápa ismét harapott, ezúttal a húsos hátúszó közelében.

Az ehhez hasonló vizsgálatok azért különösen fontosak, mert bepillantást engednek az egykori tengerek mára már kihalt élőlényei között fennálló ökológiai kölcsönhatásokba. A cápafogak a leggyakoribb gerinces ősmaradványok közé tartoznak, ám a kihalt cápák étrendjének és táplálkozási szokásainak értelmezése rendkívül bonyolult feladat. A prédaállatok fosszilis maradványain látható harapásnyomok nyújtják az egyetlen közvetlen bizonyítékot arról, hogy mit ettek és hogyan viselkedtek a kihalt cápafajok.

* * *

origo