Az emberre is vadászó hatalmas madár nem csak legenda: Új-Zéland szigetén, a világ többi részétől elzárt környezetben alakult ki az óriási repülő ragadozó. Aki éppen Új-Zélandra készül, azért ne mondja le az utat - a Hasst sas (Harpogornis moorei) 500 éve kihalt.

Ken Ashwell, az ausztrál New South Wales Egyetem és Paul Scofield, az új-zélandi Canterbury múzeum munkatársa Komputált Axiális Tomográfia (CAT) eljárással vizsgálta a madár fennmaradt csontjait, hogy következtetni tudjon pontos méretére és életmódjára. 

A Journal of Vertebrate Paleontology című szaklapban publikált tanulmányuk szerint a Hasst sas szárnyának fesztávolsága három méter volt, a testsúlya pedig 18 kiló, és ugyanolyan ragadozó volt, mint ma élő sokkal kisebb rokonai. 

A kicsinek tűnő 18 kilós testsúly ne tévesszen meg senkit - a madár erős csőrével és félelmetes karmaival elsősorban Új-Zéland repülés képtelen óriás madarára, a moára vadászott, de alkalomadtán az embert is leterítette. 

A kutatók szerint feltűnő, hogy az elszigetelt sas populációban milyen gyors volt az evolúció: a sas teste a tízszeresére nőtt a középső Pleisztocén korszakban, amely 1,8 millió évvel ezelőtt kezdődött és 700 ezer évvel ezelőtt ért véget. Ezzel alkalmazkodott fő prédájához, a nagytestű moához, újabb bizonyítékát adva annak, hogy a szigetek zárt világában drámaian gyors lehet az evolúció. 

Az óriási sas mintegy 500 éve halt ki, bizonyára azoknak a változásoknak a következtében, amelyeket Új-Zéland emberi meghódítása indított el. A 750 éve betelepülő polinéz bevándorlók lerombolták az élőhelyét és kiirtották fő táplálékát, a moát. Az ember megjelenése előtt a sas volt a csúcsragadozó Új-Zélandon. 

Scofield szerint a tudományos eredmények egyértelműen igazolják a maori legendákat, amelyek óriási, a hegyekben emberekre támadó és gyerekekre vadászó ragadozó madarakról szólnak. 

(forrás: 123.hu)